Egy éjjel Ljubljanában

Mélyen lélegeztem. Simogattam őt, a hasán és a fenekén, a combjain és a medencéjén. Majdnem meztelenek voltunk, a sötétben, egyedül, a ljubljanai hold alatt, elmerülve a távozó tavasz meleg éjszakai levegőjében. Polona és én, két test összefonódva a szerelem extázisában. Megfordult. Kidobta édes fenekét. Hátulról beléptem, megőrizve a legszűkebb nyílást egy másik alkalomra, amely már nem fog bekövetkezni. Ezt nem akartam elrontani. Harmóniában simogattam, mozgékonyan, keserűen simogattam, sajnálva, hogy soha többé nem fogom látni.

Ljubljana. Három óra éjfél után, egy szombatról vasárnapra. Egy mellékutcában, a forró hold alatt, amely izzott, miközben nézett minket, Polona szétnyitotta a lábait, a falnak támaszkodva.

 "Üss meg," mondta, és kigombolta a cipzárom. Néztem őt, elégedetten lehúzva a nadrágomat és felemelve a farkamat teljes méretre. Polona. Egy szűk szőke macska, aki lágyan ragyogott a félhomályban, hosszú kék hajjal és kék szemekkel. Borotválatlan macska, igazi sárgaság. Kicsi mellek szilárd bimbókkal. Az én azonnali erekcióm.

 "Baszd meg," mondta, és én beléptem a testébe, feszesen, mint egy egyszarvú. Ő megremegett, közvetlenül a fülem mellett, vörösen a szenvedélytől, feketén a sötétségtől. Polona. Bementem belé és lassú ritmusban jöttem ki, gyengéden nyomva a falhoz, és ő lihegett, olvasva az ajkairól azokat a szavakat, amelyeket csak neki és az ő szemeinek betűztem. A makkom hegyével rázogattam, elérve a hüvelyéhez, és az ő anatómiája teljesen átadta magát, a végletekig izgatva. A kezeimet a csípőjén tartottam, ő pedig hajladozott, hogy utat találjon a tojásaimhoz. A legszebb szerető, akit valaha is voltam, a szlovén Polona, egy éjjel Ljubljanában.

Így szeretkeztünk az éjszakában, simogattam a melleit, kiszabadítva őket a melltartója feszes bilincseiből, a rövid ruhájának pántjaiból. Csipkedtem a bimbóit, csókolgattam és harapdáltam, és ő nevetett.

"Drágám," kiáltotta. "Drágám." Az én csodás Polonám. Öröm és boldogság.
 Csókolgattam a nyakát, és ő viszonozta. A sötétben csókolóztunk, miközben ritmikusan visszhangoztam a belsejében. Az én csodás Polonám. Gyengéd. Törékeny.

"Oh," nyögte, és megharapott a nyakam. "Oh," nyögte, és megcsókolta ugyanazt a helyet. "Bocsáss meg."

Mélyen lélegeztem. Simogattam őt, a hasán és a fenekén, a combjain és a medencéjén. Majdnem meztelenek voltunk, a sötétben, egyedül, a ljubljanai hold alatt, elmerülve a távozó tavasz meleg éjszakai levegőjében. Polona és én, két test összefonódva a szerelem extázisában.
 
Megfordult. Kidobta édes fenekét. Hátulról beléptem, megőrizve a legszűkebb nyílást egy másik alkalomra, amely már nem fog bekövetkezni. Ezt nem akartam elrontani. Harmóniában simogattam, mozgékonyan, keserűen simogattam, sajnálva, hogy soha többé nem fogom látni. De hamarosan unalmassá váltam, így ő visszatért a régi pozíciójába.
 Visszatért a régi pozíciójába, mert elkezdett elélvezni. Először röviden, majd a szenvedély áradatában. Megállt és rángatózott, szorítva a farkamat a puncijának izmaival. Elélvezett, egyszer, majd másodszor. Harmadszor én élveztem el, spermát lövellve a combjai közé. Amikor kihúztam a farkamat a macskájából, sűrű folyadék ömlött végig a lábain, csepegve a földre.

Néztem a mély szemeibe. A holdfény felfedte őket. Felvette a melltartóját, miközben én húztam a nadrágomat, felhúzta a bugyiját, miközben én gomboltam a övemet.

Elmosolyodott. "Örülök, hogy megismertelek," mondta vékony hangon, szlovén akcentussal. "Kicsit hiányzott, hogy ma este ne menjek ki."

 "Nincs messze Zagreb," mondtam jelentőségteljesen.
 "Nincs," mondja Polona. "De nem ugyanaz."

Bólintottam, ő pedig megsimogatta az arcomat és megcsókolt. Erősen. "A végére," mondta, és elment. Csak egyszer láttam még, az utazásom során, a busz ablakán keresztül. Integettem neki. Ő mosolygott. A busz pedig elment. Örökre. Egyelőre!