Labirint a szerelemért és eroszért

Éreztem az élet tűnő érzéseit, miközben szorítottalak és lassan emeltem a lábaimat a nyakadig, így érezted a gyengéd fogságomat az erőmmel és képességemmel. A merev falloszod, mint egy bárány, mászott a hüvelyemhez, és halkan kezdett beszélni a bennem lévő transzcendenssel. Kultusszá váltam, szentté és kurvává a szőrös lábad között, mert sikerült megérintenem a heréid, miközben lassan és erősen belém hatoltál. Ez betegesen izgatott, és ahelyett, hogy nyögdécseltél volna, te csak nyüszítettél, egy hanggal, ami átszúrta a tudatom, és elkezdtem dörzsölni magam hozzád a hangjaimmal, amelyek hirtelen kiszöktek a meleg, puha torkomból.

Futottam veled a labirintusban, amelyet gyönyörű tövises rózsák díszítettek. Éhesen néztem a zárt szívünkre, miközben szétfeszítetted a sóhajaim gyengéd szirmait. Kezdettél üldözni a zöld fűvel benőtt helyen, és követted a lábnyomaimat; gyengéd és törékeny, ahogy mezítláb toltam az egész testemet előre.

Te voltál a mester, aki kiszabadította a képzeletbeli menyasszonyt, és izzadtál a megszökött rabszolga gondolatától. A hegek, amelyeket a tövises rózsák okoztak a karjaimon, miközben futottam, hidegek és vonzóak voltak. Megfogtál és óvatosan a puha földre fektettél. Egy ismeretlen részén voltunk a labirintusnak, és te, mint egy állat, mint a Minotaurusz, elkezdted nyalogatni a kis sebeimet abban a pillanatban, és bocsánatot kértél ezért az édes üldözésért. Nekem mindegy volt, mert összegabalyodtunk a vöröses folyadékban, amelyet a nyálad lassan gyógyított, és minden pórusomat elárasztotta a szenvedélyed elixírje. Erőteljes és férfias alakot öltöttél, mint egy ősi mítosz, egy állat, amely elkapta a szeretettjét a képzelet újonnan létrejött kertjében. Ahogy lényem minden nyálkahártyája mászott a nagy, telt ajkaidra, nem tudtam mást tenni, mint hogy hozzád simultam a szívem nedvességéig, amely, megérintve a férfias oldaladat, elfelejtette a mítoszt és a bikát, csak a falloszod termékenysége maradt, amit nyíltan mutattál, miközben szorítottál és az ajkaidhoz préseltél.
Túl egyszerű volt ahhoz, hogy igaz legyen, és túl laza ahhoz, hogy megkötözzön.

Éreztem az élet tűnő érzéseit, miközben szorítottalak és lassan emeltem a lábaimat a nyakadig, így érezted a gyengéd fogságomat az erőmmel és képességemmel. A merev falloszod, mint egy bárány, mászott a hüvelyemhez, és halkan kezdett beszélni a bennem lévő transzcendenssel. Kultusszá váltam, szentté és kurvává a szőrös lábad között, mert sikerült megérintenem a heréid, miközben lassan és erősen belém hatoltál. Ez betegesen izgatott, és ahelyett, hogy nyögdécseltél volna, te csak nyüszítettél, egy hanggal, ami átszúrta a tudatom, és elkezdtem dörzsölni magam hozzád a hangjaimmal, amelyek hirtelen kiszöktek a meleg, puha torkomból. A rezgő hangszálak megszólaltak a füledben, és szenvedélyesen nyalták. A fülcimpád, amely a puhaságával vonzotta a kis fogaimat, élvezte a rágás ízét és az ajkaim gyengéd nyomását.

Olvadtak a csípőim és a lágyékom a szerelem erőfeszítéseitől, amelyek megmaterializálódtak a hasamban, a te adásodtól és a puha, nedves nőiességem befogadásától, a te megőrült tested lovaglásától és az édes mellbimbóktól, amelyek dörzsölték egymást és izgatották egymást. Késő estig te voltál a gondolatokkal, mint egy bak és a testeddel, mint egy bika, te voltál, és a saját nyitott emberi húsod megjelenésével. Férfiasság és képesség.

Te voltál a kéz és a fallosz, a folyó érintése, amely elárasztott minden váladékoddal; mély és felszíni. Te szétszakítottad a nyelvemet, és behatoltál az orgazmusomig, miközben olyan magasztos és szent módon ültél rajtam; mert valójában magamat lovagoltam és szerettem. Te lettél a tükörképe a árnyékomnak a labirintusban, ahol elvesztettem a fényt, hogy szerelmeskedhessek a halvány rózsaszín hasammal. És te nyaltad az összes illatot, amely harmatot és reggelet hozott a melleimbe, amelyek lágyan, de szenvedélyesen takartak.