Hogyan szexeltünk a szocializmus alatt - vágy hónap Selcben

Eközben Suzy továbbra is simogatta a farkamat, a másik kezével a golyóimat szorította, és minden pillanatban éreztem, hogy jönni fog a dagály, ami betakar minket és elragad a mélységbe, ahonnan nincs és nem is lehet visszaút. Aztán hirtelen, már nem bírva elviselni ezt a gyötrődést, szétnyitottam a lábait, ráfektettem a száraz fenyőtűkre, és beléhatoltam azzal az erővel, ami több mint tizenhét év alatt gyűlt össze. És elkezdtem beléhatolni, beléhatolni és beléhatolni. Suzy egyre mélyebbre húzott magába, a körmeit a hátamba és a fenekembe nyomta, miközben toltam és toltam, szerettem volna egyre jobban és mélyebben nyomni, egészen a föld középpontjáig. Ezalatt végig csókolgattam a nyakát, a haját, az arcát.

- Goedemorgen! - hallottuk a női hangot mögöttünk. Drago, a senji srác, aki építészetet tanult Bécsben, nem is nézett hátra, miközben a papírokat rendeztük és a népi milíciának írtuk a személyes adatokat, és természetesen én is követtem a példáját.
- Nézd, mit akar - mondta. Ő nem volt az a típus, akit könnyen meg lehetett zavarni.
- Goedemorgen! Spreekt u diuts? - ismételte meg a hang, és én lassan, cowboyosan hátranéztem. Tizenhét éves voltam, és majdnem három hónapja, recepciós voltam egy táborban Selcben, vigyáztam a papírokra, kerestem a legjobb helyeket a sátraknak, magyaráztam, hol lehet jól enni, inni, táncolni, egy szóval, borzasztóan fontos voltam.

A nap, mint a hervadt napraforgó, ezen a reggelen égett és izzott, és amikor kábán megfordultam, először nagy sötét napszemüveget, hosszú sötétbarna hajat, érett narancssárga színű miniszoknyát, izmos lábakat és komoly arckifejezést láttam a lányon, aki egy ismeretlen nyelven beszélt hozzám, amelynek a mássalhangzók militáns kiejtése alapján feltételeztem, hogy a germán északról származik.
- Én, ich spreche ein venig Deutsch. Bitte schon - motyogtam a megszokott frázist. - Womit kann ich Ihnen dienen? - folytattam, mint egy igazi kereskedő, mert valójában mi is azok voltunk. Sátrakat, tengert, napot, ködöt és egyebeket árultunk.

- Mogen Wij hier kamperen? - folytatta a lány, majd azonnal kijavította magát. - Entschuldigen Sie! Ah, Deutsch! Deutsch! Verstehen Sie alles was ich sage?
- Jawohl, ich verstehe fast alles, aber, bitte, sprechen Sie etwas langsamer.
Így ismerkedtünk meg. Suzy-nak hívták, éppen most fejezte be a középiskolát, tizennyolc éves volt, valahonnan Hollandiából jött, és rengeteg nyelvet beszélt.
A problémám az volt, hogy Drago mindennap szekált.

- Kisfiú - mondta - itt az idő, hogy valamit megdugj. Mikor fogsz, ha nem most. Nem gondolod, hogy valami osztálytárs vagy szomszéd lány ad neked puncit. A külföldiek a legjobbak ezekben a dolgokban, és nincs gondod, nem kell kézen fogva járkálni, a rokonok nem házasítanak, a szüleid nem zaklatnak.
Drago, aki engem kisfiúnak hívott, majdnem egy fejjel alacsonyabb volt nálam. Huszonöt éves, nagy orrú, borzasztóan fekete és szőrös volt az egész testén, egy bájos és fegyverzetlen mosollyal, másfél hónap alatt legendává vált. Szinte minden este egy másik külföldi lánnyal ment a tábor mögötti erdőbe, majd másnap reggel nyújtózkodott és dorombolt, mint egy macska.
- Kisfiú, ezek a félhippik a lélek, ha egyszer ez véget ér, az új generációk sajnálni fogják. A tegnap este, rendesen kifárasztott, de a francba, én sem vagyok kidobásra való. Ó, istenem, milyen szép az élet, csak hogy ez tartson. De nem telhet el nyár anélkül, hogy te szűz maradj. Drago ezt megoldja, csak hallgass és bízz a barátodban.

Suzyval az iskoláról, könyvekről beszéltem, ő egész nap fürdött és napozott, este valahova ment, és ez megismétlődött. Aztán egy este láttam őket táncolni. Őt és Dragot. Vicces volt, mert Suzy magasabb volt nála, de maximálisan egymásnak feszülve táncoltak. Drago sosem mulasztotta el a lehetőséget. Én egy nyári teraszon voltam, a korombeli srácokkal, akik borral és gemištel bizonyították férfiasságukat, és időnként a párra pillantottam. Egy pillanatban eltűntek, és éreztem a féltékenység rohamát.

Másnap reggel Drago és én ugyanabban a szobában aludtunk, alig nyitotta ki a szemét, elkezdődött a mese.

- Kisfiú, de jó az a kicsi holland lány. Ez az, öregem, igazi népség. Nincs itt cile-mile, mint a mieinknél, és ami a legviccesebb, hogy tetszel neki, de velem kefél.

Kár, hogy abban a pillanatban nem öltem meg. Férfiaként egy teljes pár ezredmásodpercet ittam, majd rohantam a fürdőszobába. Néztem magam a tükörbe, és mondtam magamnak, hogy mekkora idióta vagyok. Aztán először lassan, majd egyre erősebben éreztem valamit a torkomban. A nagyfiúk nem sírnak, nem sírnak, mondtam magamnak, miközben a könnyek végigfolytak az arcomon.

- Kisfiú, siess, késésben vagyunk a munkából. Gyere, gyere, ez semmi - hallottam Drago hangját. Az öreg férfi pontosan tudta, hogy mi van velem.
Egész nap levert, morcos és hallgatag voltam, még a recepciós főnök is figyelmeztetett, hogy többet kellene mosolyognom. Este beszéltem az éjszakai őrrel, nem volt kedvem semmihez. Aztán egy pillanatban hallottam egy hangot, amely agresszív mássalhangzó-kiejtéssel szólt.

- Goran! Goran! Willst du mit mir heute abend spazieren gehen?
Nem, csodás, éppen sétálni volt kedvem, de amikor megfordultam és láttam, hogy mosolyog, eltűnt minden morcosságom. Elindultunk egy kis fogadó felé a tábor közelében, ittunk bambuszt, beszélgettünk, majd hirtelen megfogta a kezem. Így egy ideig kézen fogva mentünk, és ő lassan, gyengéden, nedvesen, engedékenyen megcsókolt. Amikor megszakítottuk a csókokat, hogy levegőt vegyünk, furcsán mosolygott. Hirtelen mindketten felálltunk, és egy keskeny ösvényen indultunk a part mentén. Továbbra is kézen fogva mentünk. Éreztem a nedves tenyeremet, majd az erekciót. Ez volt az az idő, amikor a farkam fel tudott állni egy bükkfa lyukán is. Időnként megálltunk, csókolóztunk, és a bennem lévő félelem valami ismeretlentől és vágyottól geometriai progresszióban nőtt. Amikor eljutottunk néhány kis fenyőhöz, Suzy leült. Folytattuk a csókolózást. Nem tudtam, hová tegyem a kezeimet, féltem megérinteni, ő lassan simogatta a hajamat, az arcomat, a nyakamat. Nem tudom, mennyi ideig tartott, amikor a kezemet elvette, a ruhája hasadékába tette, és én a melleit fogtam, próbálva valamit tenni. Érintettem a mellbimbókat, szorítottam a körtéhez hasonló melleket, és valószínűleg versenyt nyertem a legügyetlenebb Nobel-díjért.
-
Zartlich, zartlich - suttogta halkan, és feltételeztem, hogy ez gyengédséget jelent. De a francba, nem lehettem zartlich, amikor a kezeim nem hallgattak rám, és amikor egyáltalán nem tudtam, hol vagyok, és a szűk, testhez simuló nadrágom minden varrásnál repedezni kezdett.
A hőmérséklet ezen az estén Selcben egyenlő volt a nap középpontjával, a testemről a Plitvicei vízesések izzadsága csöpögött, a levegő fojtogató volt - én haldokoltam. Az idő fénysebességgel telt, az ő keze kigombolta az ingemet, majd, ó istenem, a nadrágomat. Kihúzta a farkamat a nadrágomból, és lassan fel-le húzogatta a bőrt. El fogok élvezni, el fogok élvezni, üvöltött egy számomra ismeretlen hang a fejemben. És miközben próbáltam összeszedni magam, nem tudva, mit kell tennem, Suzy levette a bugyiját, és a kezemet a melleiről a lábai közé tette. A kezem megmerevedett, nem tudta, mit tegyen. Először érintettem meg egy nőt azon a helyen, amelyet évek óta csak intenzíven álmodtam. Az a furcsa erdei domb, a nedves ösvénnyel valami sötét és ismeretlen felé, az a nedvesség forrása nedves, csúszós volt, mint egy kagyló, bársonyos puha és teljesen engedelmes.

Eközben Suzy továbbra is simogatta a farkamat, a másik kezével a golyóimat szorította, és minden pillanatban éreztem, hogy jönni fog a dagály, ami betakar minket és elragad a mélységbe, ahonnan nincs és nem is lehet visszaút. Aztán hirtelen, már nem bírva elviselni ezt a gyötrődést, szétnyitottam a lábait, ráfektettem a száraz fenyőtűkre, és beléhatoltam azzal az erővel, ami több mint tizenhét év alatt gyűlt össze. És elkezdtem beléhatolni, beléhatolni és beléhatolni. Suzy egyre mélyebbre húzott magába, a körmeit a hátamba és a fenekembe nyomta, miközben toltam és toltam, szerettem volna egyre jobban és mélyebben nyomni, egészen a föld középpontjáig. Ezalatt végig csókolgattam a nyakát, a haját, az arcát. Suzy néha a kezeit a hátamról és a fenekemről a hajamra tette, fájdalmasan húzva azt. De nem volt fájdalom. Fájdalom nem létezett, csak a csúcs felé közeledés, ami sehogy sem akart jönni. Suzy hirtelen alám csúszott, erősen a földhöz nyomott, ráültem, és belémhatolt, majd elkezdte forgatni a fenekét, mint egy megőrült. A lihegésünk egyre hangosabb kiáltásokba ment át, és átsuhant az agyamon a gondolat, hogy amit csinálunk, túl nagy zajt csinál, és biztosan hallanak minket Senjtől Rijekáig. Hogy bármelyik pillanatban jönnek majd emberek és a népi milícia, hogy szétválasztanak minket. De semmi ilyesmi nem történt.

Nem uralkodtam magamon, és Suzy továbbra is pörögött és belémhatolt, miközben én most már szinte üvöltöttem, teljesen ittas. Fölöttem néztem azt a gyönyörű arcot, ami fél órával ezelőtt még szép volt, most pedig torzult, a haja nedves volt az izzadságtól, és a fejére tapadt. A kezei tépték a mellkasomat, miközben a fenekét szorítottam. Aztán, százezer évvel később, éreztem a remegést, ami a gerincvelőmből indult, szétáradt az egész testemben, és abban a pillanatban minden nukleáris raktár felrobbant a világon. Suzy teljesen nedvesen rám zuhant. Hosszú ideig, hosszú ideig két fiatal test nyugodott egymás felett, még mindig lihegve, mint a maratoni futók. Istenem, elélveztem a nőben.

- Dank u, dank u, dank u zee - suttogta a fülembe, és én azt gondoltam, ha valakinek hálásnak kell lennie, akkor az minden bizonnyal én vagyok, nem ő. Nem tudom, mennyi ideig feküdtünk így tehetetlenül és félig holtan, csókolózva, suttogva mindent különböző nyelveken.
- Ik heb honger, ik heb dorst - mondta, és én is éhes és szomjas voltam. Felöltöztünk, és ölelkezve indultunk a tábor felé. Amikor a recepciónál jártunk, megláttuk Dragot, aki nevetett. Nekem elég kínos volt.

- Kisfiú, holnap munka van, és a kompa, cseréld ki a nadrágodat és az ingedet.
Elpirultam, és akkor először a fényben láttam a földdel és barna fenyőtűkkel teli ingemet és nadrágomat. Suzy mosolygott, megcsókolt, és elment a sátrába.
Suzy hazautazásáig Hollandiába folyamatosan együtt voltunk, és minden este egyre többet tudtam meg. Az utolsó este, mielőtt elmentünk, utoljára szexeltünk. Amikor visszatértünk a táborba, a recepción egy kis fekete-fehér tévé volt. Egy csomó ember bámulta a képernyőt, miközben a képek Edwin Aldrint és Neil Armstrongot mutatták, amint az Apollo 11 űrhajóval a Holdra szállnak.

- Gyere, nézd, emberek a Holdon - kiáltotta szinte őrjöngve az éjszakai őrünk.
- Éppen ott voltam - mondtam, ölelve Suzyt.